- Rescue (Mentőbúvár)

A PADI Rescue (Mentő Búvár) tanfolyam három fő részbol áll:
(1) ismeretfejlesztés,
(2) fejlesztő mentési gyakorlatok
(3) nyílt vizes forgatókönyvszerű mentési gyakorlatok.

Az ismeretfejlesztés, azaz elméleti tudás fejlesztésével megtanulod azokat az alapokat és elméleteket, amelyeket a tanfolyam során alkalmazni fogsz. A tanfolyam alappillére ebben az esetben is a tankönyv, amit a beiratkozást követően azonnal kézhez kapsz. Így neki is láthatsz az olvasásnak. ;-) A könyv öt fejezetből áll, és amint azt korábbi tanulmányaid során megszokhattad, minden fejezete tudásfelméréssel fejeződik be. Most is ki kell töltened a tudásáttekintőket, majd ellenőrizzük azokat és megbeszéljük az elrontott kérdéseket. Találós kérdés: Na mi következik most? Igen! A vizsga. Ügyes légy!

Jöhet is a következő szakasz. A fejlesztő mentési gyakorlatok feladataival az addig tanultakat fogod alkalmazni egy erre a célra megfelelő merülő helyen. Új készségeket fogsz megtanulni, amelyeket különböző körülmények és helyzetek között fogsz alkalmazni, mint például saját fizikai képességed ismerete, az áldozat testméretének megbecslése, környezeti adottságok felmérése.

Most már készen állsz a mentési helyzetekre, vagyis a tanfolyam utolsó szakaszára. Minden mentési helyzet olyan körülményeket fog feltételezni, amilyenekkel a valóságban is találkozhatnál. Most azokat a készségeket fogod alkalmazni, amiket az előzőekben külön-külön megtanultál, azonban már együtt kell alkalmaznod azokat, a helyzetnek megfelelően. Ne aggódj! Rá fogsz jönni, hogy nem csak egy helyes megoldás létezik. Döntéseidet mindig az adott szituációhoz kell majd igazítani. Ne feledd! Először mindig gondold végig, mit kell tenned, azután cselekedj!

A tanfolyam rendkívüli kihívás és gyakran kimerítő is, mégis ez az egyik kedvencünk. Rengeteg élményt nyújt, szórakoztató és nem utolsó sorban, növeli a magabiztosságod, hiszen hasznos dolgokat tanulhatsz meg. A PADI Mentőbúvár tanfolyam döntő fontosságú lépés ismereteid és tapasztalataid kibővítésében, hiszen megtanulod, hogy önmagadon túl is nézz, és hogy ügyelj a többi búvár biztonságára és egészségére.

Milyen feltételek szükségesek a tanfolyam elkezdéséhez?
- A Vészhelyzeti Elsősegélynyújtó (EFR) tanfolyam elvégzése. A PADI mentőbúvár tanfolyamon ugyanis nem tanítjuk meg sem az újraélesztést, sem az alapvető elsősegélynyújtást, alkalmazzuk viszont ezeket a készségeket és a merülési szituációs gyakorlatok során építünk rájuk.
- AOWD búvár minősítéssel kell rendelkezned.
- Továbbá be kell tudnod mutatni minimum 20 regisztrált merülést (merülési naplód segítségével), ami a mélymerülésben és a víz alatti navigációban szerzett tapasztalatokat igazolja.

A PADI Mentő Búvár tanfolyam ára: 50 000,- Forint
Tanfolyam ára tartalmazza:
Az oktatást, teljes felszerelés bérlést a merülések alkalmával, palacktöltést, belépőket és a hazai vizsga díját.

A tanfolyam ára nem tartalmazza:
Regisztrációs díj (nemzetközi kártyadíj) + PADI Mentő Búvár tankönyv: 105,- EURO

Tanfolyam kezdési időpontokat itt olvashatod


........................