- 2014.03.14-30 Indonézia

Indonéz búvártúra 2014. 03. 17 – 04.03.
17 napos búvárszafari 10 merüléssel / 15 +2 éj


Idén is sort kerítünk a szokásos tengeren túli utazásunkra.

Közkívánatra, idén is a fűszer illatú Balit látogatjuk meg. Egy kis csavarral!
Ezúttal ugyanis meglátogatjuk a szomszédos szigetek, Jáva és Lembongan lakóit. Csodás szigetek, gyönyörű tengerpartok, mesés vulkánok, gazdag kulturális és természeti kincsek várnak felfedezésre. Hagyjuk magunkat elkápráztatni sokszínűségével és persze jól körülnézünk a víz alatt is.

- Búvárprogramok – 5 nap
- Kirándulások – 5 nap
- Pihenő – 5 nap
- Utazás
(Budapest - Bali - Budapest) - 2 nap

Programterv:
1. nap: Elutazás Balira repülővel.
2. nap: Érkezés, transzfer a reptérről egyenesen Ubudba, a művészetek központjába (1 óra) kényelmes légkondicionált autóval/busszal. Szállás elfoglalasa.
3. nap: Szabad program. (Masszázs, pihenés, jóga, kerékpározás a rizsföldeken, séta a majmok templomában, egyéb fakultatív programok).
4. nap: Költözés és egyben túra. Észak felé indulunk, híres rízsföldeken át, megállunk a Bratan tónál, ahol a víz felszínén szinte lebeg egy hindu-buddhista szentély a Pura Ulun Bratan. Érintjük a másik két hegyvidéki tavat, Danau Buyan-t es a Danau Tamblingan-t, majd kiérünk az északi útra, ahol további csodás templomok mellett haladunk el. Gilimanuk-nál komppal áthajózunk a túloldalra, Banyuwangiba, és elfoglaljuk szállásunkat.
5. nap: Hajnalban elautózunk a Kawah Ijen hegyhez (kb 1.5 óra) és felsétálunk a vulkán peremére. 3.2 km séta, egyszerű terepen. A vulkan aktív, ami abból is kiválóan látszik, hogy füstöl. :) A helyiek ként bányásznak itt. 60-70 kg-os kosaraikkal másznak föl a hegyre, majd le a parkolóig. A krátert egy gyönyörű türkiz tó ékesíti. Túra után visszahajózunk Balira, Pemuteranba. Délután pihenés.
6. nap: 2 merülés Pemuteranban, koral zatonyon, vagy a híres Secret Bay-en, ahol makrós érdekességeket kutathatunk a víz alatt.
7. nap: 2 merülés Menjangan szigetnél. Itt főképp korallokkal és szivacsokkal ékesített falakkal találkozhatunk, kb 20 méterig. A cápák, teknősök, barrakudák csak ránk várnak.
8. nap: Költözés és egyben túra. Ezúttal meglátogatunk egy vízesést, a Banjari melegvizes fürdőt, megállunk ebédelni Lovina beach-en, áthaladunk Singaraja városon (holland gyarmarosítás idejében a főváros volt). A délután folyamán megérkezünk Amedbe.
9. nap: 2 merülés Tulambenben, partról. Lehetséges merülőhelyek a Liberty hajoroncs, a Drop Off, a Coral garden, vagy a Boga hajoroncs Kububan.
10. nap: Pihenés, esetleg fakultatív merülések akar Mimpangnál vagy Tepekongnal.
11. nap: Pihenés, esetleg fakultatív merülések.
12. nap: Korai kelés után buszozás Sanurba, majd hajóval átkelünk Lembongan szigetre.
13. nap: 2 hajós merülés, Manta point, Crystal bay, vagy SD merülőhelyeken. Két merülés között könnyű ebéd a hajon. Tavaly több tíz manta társaságában időztünk itt. :)
14. nap: 2 hajós merülés, Nusa Penida/Lembo merülőhelyeken. Itt a holdhal adott nekünk randevút. ;) Merülések között könnyű ebéd a hajón.
15. nap: Szabad program. Felfedezhetjük a sziget hófehér homokos, rejtett öbleit robogóval, vagy átsétálhatunk egy függőhídon a szomszédos apró szigetre.
16. nap: Hajózás vissza Bali szigetre, délután vásárlás, ha eddigre esetleg még nem szereztétek be a szuveníreket. ;) Alvás Kuta/Legian.
17. nap: Transzfer a reptérre, ahol könnyes búcsút veszünk Bali gyönyörű szigetétől.

A túra hosszabbítható. :)

Szállás:
Színvonalas, úszómedencés szállodákban; kertre néző, kétágyas szobákban.
Amed: Wawa Wewe Resort. Tengerparti resort, családias hangulatú kert, medence. Ellátás: reggeli.
Banyuwangi: Ketapang Indah Hotel. Ellátás: reggeli.
Ubud: Hidden Paradise Cottages. Dzsungel hangulatú, csöndes, folyóparti, légkondicionált bugalow-k, rizsföldek ölelésében. Ellátás: reggeli.
Kuta: Wida Hotel. Balinéz stílusban berendezett, légkondicionált, erkélyes szobák. Ellátás: reggeli.

Árak:
Részvételi díj búvároknak: 1050 Euro
Részvételi díj búvároknak egy ágyas szobában: 1250 Euro
Mely tartalmazza:
• Valamennyi transzfert
• Szállást legalább három csillagos, medencés szállodákban; kétágyas, légkondicionált szobákban, reggelivel
• Ebéd azokon a napokon, amikor az ajánlat tartalmazza (Lásd program leírás)
• 10 db merülést partról és hajóról, palackkal és ólommal (felszerelés nélkül)
• Merülésvezetést
• A szervezett túrák alkalmával a belépőjegyeket.
• Magyar idegenvezető díját.
Nem tartalmazza:
• Repülőjegy (280 - 300 ezer Ft)
• Búvárfelszerelés
• Búvár-, baleset-, poggyászbiztosítás ára
• Vacsorák
• Ebéd, amikor a szervezett program azt nem tartalmazza
• Vízum (repülőtéren megvásárolható 25 USD áron), kilépési illeték az ország elhagyásakor (150.000 IDR – kb. 16 USD)
• Egyéni kérések pl. telefon, hordár, borravaló, alkoholos italok stb.

Részvételi díj kísérőknek: 750 Euro
Részvételi díj kísérőknek egy ágyas szobában: 950 Euro
Mely tartalmazza:
• Valamennyi transzfert
• Szállást legalább három csillagos, medencés szállodákban; kétágyas, légkondicionált szobákban, reggelivel
• Ebéd azokon a napokon, amikor az ajánlat tartalmazza (Lásd program leírás, nem merülős napok)
• A szervezett túrák alkalmával a belépőjegyeket, raftingot.
• Magyar idegenvezető díját.
Nem tartalmazza:
• Repülőjegy (280 - 300 ezer Ft)
• Baleset-, poggyászbiztosítás ára
• Vacsora
• Ebéd, amikor a szervezett program azt nem tartalmazza • Vízum (repülőtéren megvásárolható 25 USD áron), kilépési illeték az ország elhagyásakor (150.000 IDR – kb. 16 USD)
• Egyéni kérések pl. telefon, hordár, borravaló, alkoholos italok stb.

Repülőjegy vásárlás, árak:
280 - 300 ezer Ft körül érdemes számolni. Repülőjegy vásárlása egyénileg, a túrára való jelentkezést követően egy héten belül. A foglalásban természetesen segítünk. Javasoljuk, hogy kössetek sztornóbiztosítást, hogy egy esetleges betegség esetén vissza tudjátok kapni a repülőjegy árát.

A túra foglalás menete:
Foglaláskor a túra teljes díjának a 50%-át kell befizetni.
Jelentkezési határidő: 2013. 01. 30.

Lemondási feltételek:
A túra kezdetét legalább 30 nappal megelőző lemondás esetén a teljes összeget visszafizetjük (banki költségek levonása után).
A túra kezdete előtt 30 – 15 nappal történő lemondás esetén az előleg egy része visszajárhat a szállások felé ténylegesen teljesített kifizetések függvényében.
A túra kezdete előtti 15 napon belül történő lemondás esetén nem jár visszatérítés.

Egyéb programlehetőségek a túra során:
Ubudban:
- Raftingtúra, mely során az Ayun folyó 26 C fokos vizén teszünk fél napos utazást,
- Kerékpár túra a rizsföldek között,
- Batur vulkán megmászása,
- Képtárak látogatása (Neka Gallery, Agung Rai Gallery, Antonio Blanco..),
- Gyalogtúra a rizsföldek között,
- Jóga,
- Főző tanfolyam,
- Madárles,
- Balinéz táncelőadás (Kecak, Legong, stb).

Madár és hüllőpark:
Denpasartól nem messze található Bali madárparkja, ahol közel 1000 madarat tekinthetünk meg. A 250 fajból, nagyon ritka, a kihalás szélén lévő egyedeket is láthatunk. Óriási papagájokkal és kakadukkal fotóztathatjuk magunkat. Itt vehetjük szemügyre a híres Komodo sárkányokat is.
A madárpark tőszomszédságában a hüllőpark, amely mintegy 20 különböző egyedet gondoz, közöttük érdekes teknősöket és krokodilokat.

Szörfözés:
Bali legdélibb csücske Uluwatu. Híres a tengerpart magas sziklafalairól és a - szörfösök számára - jó hullámokról.
Jimbaram:
Egy hosszú fehér homokos tengerpart. Naplementekor az egyik étteremben meginni egy hűvös italt, elfogyasztani egy finom tengeri étket, és csak nézni az idő múlását… :)

Tudnivalók:
Vizum: Balira érkezéskor a repülőtéren 25 USD –ért kell megvásárolni az Indonéz vízumot, mely egy hónapos tartózkodásra érvényes. A vízumhoz +6 hónapig érvényes útlevél szükséges.
Kilépéskor a repülőtéren 150.000 IRP illetéket kell kifizetni (kb. 15 USD).

Vám: Indonéziában erős cenzúra működik, pornográf tartalmú filmeket vagy újságokat szigorúan tilos behozni. Az országban bármilyen kis mennyiségű kábítószer birtoklása automatikusan több éves börtönbüntetést von maga után.

Helyi valuta: indonéz rúpia (IRP),
a következő tájékoztató jellegű, nagyságrendi árfolyamokkal lehet számolni:
1 USD = 9,500 IRP 1 EUR = 12,300 IRP
Mind az eurót, mind a dollárt sok helyen váltják, de az USD esetében a nagyobb címletekre (50 és 100 dolláros) általában jobb árfolyamot adnak, mint a kisebbekre.
Fontos tudnivaló: 2003. évnél korábbi dollár bankjegyeket a legtöbb helyen nem hajlandóak beváltani, vagy csak lényegesen rosszabb árfolyamon!
Az euróval nincs ilyen probléma.
Bankkártyát a helyi ATM-ekben tudunk használni, maximum 2,000,000 IRP vehető fel egyszerre (kb. 40e HUF).
Hitelkártyát a nagyobb éttermek és bevásárló helyek szoktak elfogadni.

Az árszínvonal lényegesen alacsonyabb, mint Magyarországon, egy indonéz étteremben tett kulináris kalandozás általában nem kerül fejenként 1200 forintnál többe, pizzát 600-800 forint körül ehetünk, de egy - Jimbaran idilli, homokos tengerpartján elköltött - friss és bőséges hal- és rákvacsora is megáll 2000 forintból.

Egyéb:
Felhívjuk a figyelmet, hogy az érintett országban a helyi idegenvezetőnek és sofőröknek szokás borravalót adni, amennyiben elégedettek a szolgáltatással.
Időeltolódás: plusz 7 óra.
Időjárás: Napozáshoz a magas faktorú napozószer elengedhetetlen. Napszemüveg használata javasolt.
Átlagos nappali hőmérséklet 28-32 °C.
Rövid trópusi esőzésekre számítani kell. Két évszak váltja egymást. Az esős évszak decembertől márciusig tart, de december és január kivételével nem igazán esik sok eső.
Higiénia: A higiéniás viszonyok nem felelnek meg az Európában szokásosnak. A csapvíz nem fogyasztható.
Egészségvédelem: Kötelező védőoltás nincsen, az ajánlott oltásokkal és az esetleges malária elleni védekezéssel kapcsolatban felvilágosítást nyújt: Nemzetközi Oltóhely (1138 Bp., Váci út 174., Tel: 465-3809) vagy a megyei ÁNTSZ-ek.
Feszültség: 220 V

Reméljük velünk tartasz a nagy kalandban :)
Várjuk jelentkezésed!

Ne feledd!
Merülni Jó! ...meg ilyenek... :)


........................